37 milliméteres páncélgránátot talált egy túrázó Budapesten
A II. kerület egyik erdős részén lelt a páncélgránátra a kiránduló, volt a közelben még más lőszer is.
A II. kerület egyik erdős részén lelt a páncélgránátra a kiránduló, volt a közelben még más lőszer is.
Annak ellenére több irodára van szüksége az Országgyűlésnek, hogy jövőre jóval kevesebb képviselőt választana – ez lehet az egyik megfontolás a kisajátítási törvény módosítása mögött. A javaslat első változatát úgy is lehetett volna értelmezni, hogy lakásokat vehet el az állam, ha nem tudja elhelyezni a képviselőket. A pontosításokat már benyújtották, pénteken szavaz a parlament.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége felkéri Tarlós Istvánt, hogy vonja vissza azt a döntést, miszerint egy II. kerületi névtelen közterület Tormay Cécile nevét kapja.
A madarak és fák napján, május 10-én adják át a budapesti Ferenc-hegyen kialakított "érzékek ösvénye" elnevezésű, többfunkciós interaktív játékteret, ahol a gyerekek aktívan szerezhetnek ismereteket a természetről.
Rengeteg autót rongáltak meg ismeretlenek a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron.
Állami telekkel gyarapították az épülő rózsadombi villájuk körüli területet Láng Zsolték – írja a Blikk. A lap szerint a II. kerületi polgármester telke melletti 189 négyzetméteres ingatlant édesanyja, Láng Péterné vette meg az államtól: tulajdonjogát ugyanúgy 2011 novemberében jegyezte be a földhivatal, mint Láng Zsoltét a szomszédos telekre.
A Margit körút és a Szépvölgyi út közötti terület bevonásával bővült a II. kerületi parkolóövezet.
Számítógépet hozott egy hozzátartozónak – ezzel az ürüggyel szerzett pénzt egy szélhámos Budapesten, ahol a gyanú szerint több lépcsőházba is becsengetett. A 34 éves győri férfit az egyik HÉV-megállóban kapták el a nyomozók. A nadrágja zsebéből csaknem kétszázezer forint került elő.
Vízcsőtörés miatt lezárták a II. kerületi Törökvész út egy szakaszát szerdán, az útburkolat helyreállításáig módosított útvonalon közlekedik a 11-es, a 111-es és a 931-es busz.
Legalább két idős nőt raboltak ki a II. kerületben azok a rablók, akiket péntek este fogtak el a BRFK nyomozói. A második rablás alkalmával az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
Gyanús port szórt egy ismeretlen egy II. kerületi lakás bejáratához és a lakáshoz tartozó garázs elé. A katasztrófavédelem szakértői megállapították, hogy a por nem sugárzó anyag, a rendőrség nyomozni kezdett az ügyben.
Átadták a Hidegkúti Rendészeti Központot a főváros II. kerületében kedden. Az intézményben 24 órás rendőri jelenlét lesz, ide kötöttek be öt térfigyelő kamerát is, amelyekkel a környék leginkább veszélyeztetett területeit figyelik.
Átadták a II. kerületi Kapy utca - Törökvész út - Csatárka út kereszteződésében lévő körforgalmat. Egyre több ilyen kerül kialakításra.
A zebrán gázolt el egy gyalogost egy személyautó csütörtök reggel a fővárosban, a II. kerületi Hűvösvölgyi úton a Nagykovácsi út közelében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.
Elismerte a bűncselekményt az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy 24 éves nőt a II. kerületben.
Holttestet találtak a rendőrök szerdán Budapesten egy II. kerületi lakásban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a 42 éves férfival szemben, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai fogtak el a főváros II. kerületében.
Két embert, egy férfit és egy nőt helyezett előzetes letartóztatásba a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap, a II. kerületben meggyilkolt hajléktalan nő ügyében - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
A rendőrség csütörtökön este újabb embert gyanúsított meg, segítségnyújtás elmulasztása miatt, a főváros II. kerületében baltával meggyilkolt hajléktalan nő ügyében.
Baltával gyilkoltak meg egy hajléktalan nőt csütörtökön a főváros II. kerületében – közölte a rendőrség.